Született:
1995.
Elhunyt:
2011.
Apró, mosolygós, szőke kisangyalvolt. Mindannyian tudtuk, ki ő. Nem lehetett nem észrevenni.
Ő volt az, aki apró termete ellenére mindig kitűnt a tömegből; akinek nem kellett óriás termet ahhoz, hogy óriás legyen. Egy apró fiú, hatalmas szívvel.
Még a legrosszabb napokon is mosoly futott végig a komor arcokon, amikor szembejött a folyosón. Mindig nevetett. És ha hazafelé egyszerre léptünk volna ki a kapun, óriási mosollyal nyújtotta előre kis kezét: „Hölgyem! ” Vidámnak láttuk minden percben.
Ahogy az osztálytársai, a tanárai mesélik, sosem akarta, hogy kisebb termete miatt másként kezeljék. Soha nem kért segítséget, egyedül is képes volt küzdeni. Néha kicsit talán nehezebben, de mindig elvégzett mindent, amit a többiek. A többiek, akik, úgy érzem, szeretik, és felnéznek Rá. Mert Gergő példát mutatott. Mindig volt ideje másokra, szívesen segített és boldog volt. Most talán azt üzenné, fogjuk meg egymás kezét és ne engedjük el; nyissuk ki a szemünket és figyeljünk egymásra.
A szecskavatóján csigaháznak öltözött. Szerinte a csigaház az élet háza… És hogy milyen is az élet… pár hónap telt csak el, és a csigaház lakó nélkül árválkodik. Gergő a szívekbe költözött és sokak számára talán Ő is az élet, a teljesség jelképévé vált.
Sokunk titkos szerelme volt. Sajnos nem ismerhettem igazán. És most már késő. Gergő elment.
A folyosón csak lépteink visszhangoznak. A levegőben viasz- illat úszik. A torkunkat azonban más fojtogatja. Gergő elment…
Mi ndenki apró angyalkája már örökre angyal marad – mosolygós, nevetőszemű, szőke angyalka, amilyennek megismertük.
És talán most is mosolyog. Mosolyog, mert látja, mennyien emlékezünk és mosolyog, mert ennyi szívben élhet tovább belőle egy darab, egy emlék.
Fényképe előtt rengeteg mécses pislákol. Gergő, elmentél, de mi nem feledünk.
Első gyertya meggyújtva: 2011. 01. 19.
70 gyertya ég az eddig gyújtott 69485 közül.