Csodás valóság voltál, S most utolérhetetlen álom lettél!

Drága jó Szüleim ! Jobbat nem kívánhatna az életbe senki náluk. Felneveltek 4gyemeket odaadással felöséggel. . A hiányuk még ma is nagyon fáj. Nagyon fiatal voltam mikor elvesztettem őket. Alig multam16 éves.

„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben élhetek. ”     „Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki nem kértél, csak adtál, minket örökre itt hagytál. Öleljen át a csend és a szeretet. Elfelejteni Téged soha sem lehet.”         Számunkra Te sohasem leszel halott Örökké élni fogsz mint a csillagok Drága jó szívét, két dolgos kezét Áld meg Atyám. S mi köszönjük, hogy õ lehetett a mi Édesapánk!     Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. . . “Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni. Szerető jóságod nem tudjuk feledni, Mert elfelejteni Téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulnunk Ezután élni. Nélküled! ”     " A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . . . Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogy annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közelben, - egészen közel. Nincs semmi baj. " /Henry Scott/  

A kegyetlen betegség 2, 5 év után magával ragadott. . . Hiányodat soha nem fogja pótolni senki & semmi! ! !                 Napok óta forrón, perzselőn süt a nap. Én mégis fázom. Hiányod borzongat. Mulandóságról suttog a langyos esti szél. Fű, fa, virág, illat mind- mind Rólad mesél. Hiányzol. Itt hagytál. Várt egy másik világ, Hol a lelkek élnek, de nem nyílik virág. Rád emlékszem. Újra gyermek vagyok. Szememben az emlékezés fájó könnye ragyog. Csak ülök magányosan, némán, egyedül, Fülembe csak a kínzó Bánat hegedül. Hiányzik a lelkemből egy halk szívdobbanás, Melyet magával vitt a nyári elmúlás. Fázik a testem, a lelkemtől vacog, Szememből a könny egyre csak csorog. Siratom azt, ki elment, itt hagyott, Azóta feketék a napfényes napok. Siratom, akinek a génjeit hordozom, Kinek az emlékét szívemhez simítom, Ki nélkül ugyan lesznek még holnapok, De ha rá gondolok, a lelkem felzokog. Aki már nem fogja hallani soha, Ahogy azt suttogom: Szeretlek Anya. . .

 "Szíve már nem fáj, a miénk vérzik, Fájdalmát az élők érzik!   Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott.   Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok! "  

Édesapám Sopronban élt a Múzeum (Csatkay E. ) utcában.   Eredelieg a soproni KTSZ- nél, majd az ÁFÉSZ- nál dolgozott műszerészként, javította a bedöglött kávégépeket, hűtőket stb.   Korábban 1982 előtt a Soproni Járási Labdarúgó Játékvezető bizottság elnökeként "élt- halt" a fociért, majd szitanyomó (filmnyomó) műhelyt alapított és mezeket, pólókat feliratozott több, mint 25 éven keresztül.   Nagyon hiányzik nekem az édesapám! Amíg élek emlékezni fogok rá!

 

Halálának 1. Évfordulójára. "Annyira szerettem volna még élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tölletek, de erőm nem engedte, ígybúcsú nélkül elmegyek, szeressétek egymást, mert Én már nem leszek"   Családja.

A  DRÁGA  KIS  FIUNK  KIT  SZERETETTEL  VÁRTUNK, DE  Ő  SEM  LEHET  SAJNOS  VELÜNK! ! ! ! ! NAGYON SOKAT  GONDOLUNK  RÁ. .