"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad. "

 Szeretni megtanított az élet, de feledni soha  

Nagyon hiányoztok! Nyugodjatok Békében!   " Adj Uram örök nyugadalmat Nekik, az örök világosság fényeskedjék Nekik!   Nyugodjatok Békében, imádott Drága Édesanya, Édesapa! Az Úr legyen Veletek! "  Ámen.   2014. 03. 03.     Drága egyetlen, imádott Szüleim, Édesanya, Édesapa! Anyu, Ilus! Apu, Atya!   Nagyon de nagyon hiányoztok! Fáj nagyon fáj, hogy örökre elmentetek és itt hagytatok. Úgy szeretnélek Titeket látni, átőlelni drága alakotokat, megpuszilni csodálatosan szép arcotokat, megfogni mindig reám vigyázó szép kezeteket és hallani gyönyörű hangotokat és mondani Anyu, Apu! Miért történt ez így? Miért mentetek el? Nélkületek az életem semmit nem ér már!  Nincs ki vigyázzon reám és emlékezzen a csodálatosan szép addigi életemre, amig ti voltatok nekem. Mikor találkozunk újra!  Milyen jó Nektek, foghatjátok egymás kezét, vigyázhattok egymásra ott fenn a Mennyben, és Veletek vannak Drága Szüleitek, Testvéreitek!   Drága Édesanyám, Anyu, Ilus, Bundika, Bunduska, Vau Vau, Vauka!   Pontosan hat évvel ezelőtt a kórházban voltál sajnos. Tegnap vittelek be, mert nem voltál jól. Beszélgettünk, ecikéztél. Ki gondolta volna, hogy soha többé nem vihetlek, illetve nem jössz már haza.  Istenem, Istenem! Sirok, sokat sírok utánnad. Nagyon de nagyon hiányzol!  Most is fülemben csengenek drága szavaid, mikor a mentőket vártuk. " Nem, nem akarok elmenni, csak fogd a kezem, mert te erős vagy! " És én elengedtem azt drága kezet, akitől oly sok szépet és jót kaptam, aki vigyázott reám, óvot minden rossztól. Kérlek bocsáss meg nekem Drága! Szeretlek és szerettelek mindig! Sokar sírok és gondolok Reád! Magam előtt látom csodálatosan szép alakodat, arcodat, hallom drága hangodat, ahogyan szólsz hozzám. Miért hagytál itt? Miért mentél el oly hirtelen? Mikor látlak újra?     2014. 03. 04.   Drága Édesanya, Anyu, Ilus, Bundika, Bunduska, Vau Vau, Vauka!   Egyetlen kicsi Angyalkám! pontosan hat évvel ezelött öntudatlan állapotban láttalak utoljára. Nem ismertél fel, drága gyönyörű, csodálatos szemecskéd le volt csukva. Hiába szólongattalak, nem ébredtél fel, mikor egy pillanatra kinyitodtad gyönyörű zöld szemecskédet, nem ismertél fel. Le volt kötve két drága kezecskéd, forgadtad drága fejecskédet és ütögedted az ágyat. Nagyon fájhatot valamid, csak nem tudtad megmondani mi. Az ápolónő megkente belül szájacskádat és akkor megint egy pillanatra feleszméltél, montad fáj. Mi történt Drága? Miért vesztettel eszméleteted? Valami rosszat csináltak veled? Istenen, Istenem, és én nem voltam ott tudjam mi történt ezen a napon. Hiába kérted hogy fogjam a kezed, nem vigyáztam Reád ahogy kellett volna. Magadra hagytalak a legnehezebb pillanatokban, nem voltam sehol. Vajon mit érezhettél, mikor megtudtad, hogy nem vagyok Veled, nem fogom Drága kezecskédet. Bocsáss meg Drága Bundika. Ott kellett volna maradnom egész éjszakára, beszélni hozzád és fogni azt drága kezet, amely oly sokat dolgozott, óvot és védett! Oh! ha tudtam volna, hogy soha többé már nem láthatlak! ! Borzasztöan fáj, hogy cserben hagytalak nem voltam Veled. Borzasztóan hiányzol! ! Szeretlek, Drága imádott Édesanyám, Anyu, Bundika, Bunduska, Vau Vauka, Vauka! Nagyon sokat sirok, hogy elengedtelek és már soha többé nem modod nevemet, nem vársz már, nem jössz elém és nem integetsz. Fáj a fekete lelkem és szivem, hogy nem vagy már velem.     2014. 03. 05.  Szerda   Drága Édesanyám , Anyu, Ilus, Bundika, Bunduska, Vau Vau, Vauka!   Borzsasztó ez a nap. Hat évvel ezelőtt kaptm a szörnyű hírt a kórhából, hogy reggel 6óra 20 perckor örökre elmentél. Borzalmas volt ezt a hallani, hogy nincs tőbbé Édesanyám! Hogy már soha többé nem láthatlak, halhatlak, nem szólhatok hozzád, már nem mondhatom Édesanyám, Anyu, Ilus, Bundika, Bunduska, Vau Vau, Vauka. Hogy soha többé nem mondod nevem, nem integetsz, nem vigyázol reám és nem jössz elém. Nem ölelhetlek át, nem puszilhatom meg csodálatosan szép arcockádat, nem foghatom mindig szorgos, vigyázó kezecskédet, nem láthatom gyönyörű zöld szemecskédet, drága törékeny alakadot.  Istenem miért kellett igy történie midennek! ? Drága Bundika, bocsáss meg marha agyamnak, hogy nem rohantam azonnal be Kórházba a szörnyű hír halhattán - mindahogy Te tetted, mikor elment drága Édesanyád, Nagyanya - ,  hogy utoljára megpuszilhassam gyönyörű arcocskádat, kezecskédeidet és örökre elbúcsuzzak Tőled. Én marha állat. Azóta is bánt a lelkiismeretem. Csak késő délelőtt értünk be a Kórhába, de Te Drága, már nem voltál az ágydban. Fáj, nagyon fáj, hogy örökre elmentél, itt hagytál! Nem is tudom miért élek még? Ép ésszel alig lehet kibírni hiányodat. Sokat nagyon sokat gondolok Reád, Rátok. Uram nagyon vigyázz Drága Szüleimre, Nagyszüleimre és Nagynénémre. Annyira, de anyyira hiányoztok! Istenem! Miért tetted ezt velem, hogy igy egyedűl maradjak? Már senkim nincs, akivel emlékezhessek.     Édesanya, Drága Édesanya!  Miért mentél el? Miért hagytál itt, oly hirtelen? Nem lehet leirni ezt a fájdalmat, amit most érzek, fekete lelkemben és szivemben. Nem tudom elhinni , hogy soha többé nem láthatlak, nem halhatlak! ! Édesanya! Drága Édesanya! Nem lehet igaz, hogy soha többé nem láthatom gyönyörű zöld szemecskédet, nem puszilhatom meg csodálatosan gyönyörű szép arcocskádat, nem halhatom drága szép hangodat, nem foghatom meg dolgos, vigyázó kezesckéidet, oh ha megpuszilhatnám őket, ANYAMAMI, ANYAMAMI! ! ! ! ! ! ! ! !  VAU, VAU! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! Mért kellett ennek megtörténie? Fáj, borzasztóan fáj elvesztésed, fekete lelkemnek és szivemnek. Csak vinnyogni tudok Bundika, drága Bundika! A kintól csak vonyitani tudok ÉDESANYA! DRÁGA ÉDESANYA! ! ! !  ANYUMAMI! ! ! ! ANYUMAMI! ! ! GYERE VISSZA! ! ! LÁTNI AKARLAK! ! !  HIÁNYZOL! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !  Nélküled nem élet az életem! ! ! !   Drága Vauka! Bocsáss meg nekem, hogy még nem gyújtottam gyertyát! Tegnap volt hat éve, hogy utoljára láthattalak egy üvegfalon keresztűl. Ott volt Nanika is! Csodálatosen szép voltál, mint mindig, aludtál mint egy kisbaba. Borzasztó volt az tudat, hogy nem puszilhatlak meg mégegyszer utoljára és nem köszönhetek el Tőled. Csak bömbölni tudtam akkor is most is, hogy igy kell lássalak és ez volt az utolsó is. Már fenn voltál a Mennyországban Drága, mosolyogtál, hiszen Veled voltak Imádott drága Szüleid, Férjed Sasa, Atya és Gazsika, Lacika testvéreid. Csak nekem az itt maradoktaknak borzasztó fájdalom a elvesztésed Drága Anyumami. Rettenetesen fáj, hogy elmentél, itthagytál! Nagyon, de nagyon hiányzol! Sokszor nagyon sokszor szeretném elmondani Neked, hogy mi történik velem naponta. Még most sem tudom elhinni, hogy már nem vagy itt velem, élő valóságban Drága Édesanya, Anyu, Ilus, Bundika, Bunduska, Vau Vau, Vauka! Nekem még élsz, valóságos vagy Drága Anyumami, fekete lelkemben és szivemben. Sokat, nagyon sokat gondolok Reád, Rátok és borzasztó szomoru vagyok Drága, Drágim.     2014. 11. 01.   Drágáim!   Bennem él egy arc, egy meleg tekintet, Egy simógató kéz, egy hang, egy sóhaj. Bennem él a múlt, egy végtelen szeretett, Amit Tőlem senki, soha el nem vehet. Egy remény, mely éltet és vezet, Hogy egyszer már végre, találkozom Veletek!        

" Fáj. . . Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat - , hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket. Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik. " Stephenie Meyer

 

Láttam még fekve az ágyon,  Ott feküdt békésen,  Még most is magam okolom,  Mert tudtam jól, hogy elkéstem.  Így, hogy későn érkeztem,  Elköszönni nem tudtam,  És nem látom már többé,  Csak hamvait a porban.  Szétporladt testét,  Most még urnába zárva,  De látom a temetésen,  Mikor hullik szét a tájra.  Nagy fájdalom ez nekem,  És a körülöttem lévőknek,  Nem jutok szóhoz sem,  Így csöndben nézzük meg.  Megnézzük a temetést,  Kisírt könnyes szemmel,  De utoljára azt súgom,  Miért is mentél el?  Most nem maradt már más,  Csak, hogy elengedjelek végleg,  De kijárok majd hozzád,  Hogy tiszteletem adjam néked.  Szeretlek PAPA téged!

"Kérlek hozd vissza, csak egy kósza pillanatra, Mert azt akarom hinni, hogy talán itt maradna. Kérlek hozd vissza, csak hogy átöleljem még egyszer, Mert azt akarom hinni, hogy majd ettől ébred fel."

Apu, mondd,                                                            csak egyszer mondd még hogy szeretsz. Hogy nem fáj már semmi, Hogy most már boldog lehetsz. Elengednélek, ha tudnám hogy így van, de úgy hiányzol, nem ölelsz már, Ott fekszel a sírban A hangod már a semmibe vész. A szemed sem ragyog már rám... Apu! Te elmentél s én itt maradtam árván. Ha kívánhatnék valamit azt kérném csak neked, Legyél boldog édesapám S ne feledd, lányod örökké szeret... Egy őszi nap leszállt a köd, félhomály lett, és néma csönd. Gyertyák égnek szépen csendben, odakint a temetőben. Lassan megyek, halkan lépek, közben rólad emlékezek. Elmentél, itt hagytál minket, összetörted a szívünket. Sírod előtt leborulok, és mély magányba burkolódzok. Az örökmécses végigégett, viaszba fúlt, semmivé lett. Várom hogy szólj, de nem beszélsz, ezt elhinni oly nagyon nehéz. Főt hajtok, keresztet vetek, Édesapám Isten veled..

Kriszti egy igazi család anya, egy szeretetre méltó nő volt! A Leukémia volt a végzete! Az utolsó percekben is küzdött mint egy igazi harcos! Örök emléke szívünkben él és sose feledjük mert míg élünk ő is él itt a szívünkben! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !