Mama (Sipos Kálmánné Tóth Margit)
Gyertyaláng érték: 1
Jelenleg nem ég érte gyertya.
Eddig 361 gyertya égett érte.
Az első gyertya: 2019. 01. 03. Gyújtotta: Erika.
Elbúcsúzom, de ott leszek, Ahol a szél zúg, a Nap nevet, Elbúcsúzom, de itt marad, Belőlem néhány pillanat,
Akkor is hallod a hangomat hogyha fáj hogyha nem szabad, Mindig itt vagy, és ott leszek ahol a szél zúg a Nap nevet.
Imára kulcsolom gyenge kezemet,
mert ez az, ami itt maradt nekem.
A hit, hogy ma már egy jobb világban élsz,
hogy könnyeim utánad viszi a szél.
A hit, hogy hallod minden halk szavamat, hogy látod még minden mozdulatomat.
A hit, hogy távolról vigyázol rám, ha eljön az éjjel, eljössz Te is hozzám.
Hiába mentél más hazába, itt minden olyan, mintha visszavárna. Ha ránk gondolsz a messze égi partról, szinte hisszük, most is élsz, csak alszol. . . . 🤍
Gondolatban sírodnál suttogom a neved. Gondolatban sírodnál megfogom a kezed. Gondolatban azt kívánom, hogy legyél itt velem, És Te ott vagy, mert érzem, hogy szorítod a kezem.
🤍 A legdrágább Nagymamának ! 🤍
Az ember élete szép lassan elhalad, S emlékül csak egy vers marad, Melyet Neked írtam könnyekkel küszködve. Remélem boldog vagy ott fent, békében, örökre. Van, mit sosem tudtam neked elmondani, Van, mit többet kellett volna veled tudatni. Hogy vannak, kik téged e Földön nem felednek. És örökre, teljes szívükből, nagyon szeretnek. 🤍 Drága Mamikánk! 🤍
Búcsúzom szemedtől, mellyel óvtál, vigyáztál, Búcsúzom kezeidtől, melyekkel simogattál. Búcsúzom szerető öledtől, amelyben ringattál. Búcsúzom hófehér hajadtól, megfáradt bőrödtől, Búcsúzom , testedtől, de nem a tiszta lelkedtől!
Drága összetört virág ai nk,
Pihenjetek csendesen,
Ne érezzétek fájó könnyeink,
Álmodjatok, míg találko zunk odafenn.
🌸
Volt valaki, kit nagyon szerettem. De már nincs velünk, elvesztettem. Azt a kedves szívét nem feledem soha. Az élet lehet bármilyen mostoha. Őszülő haját, melyet mindig megsimogatta, Szelíd, meleg arcát, a nap is beragyogta. Szeme volt a jóság, őszinte csillogás, Érzékeny lelkében sok volt az aggódás. Gyerekei, unokái iránt végtelen volt szeretete, Tele volt féltéssel, aggódással az ő arany szíve. Ha valami fájt nekem velem szenvedett, Ha boldognak látott együtt örvendett. Sírt, ha sírni látott, megvigasztalt, ha valami bántott. Arca sugárzott, melybe az idő jócskán beleszántott. Mosolya gyengéd volt melyet felém árasztott. Élénken él bennem e sok szép emlék róla, Próbálok nem gondolni a rosszra csak a jóra. Mert ő egy jó lelkű asszony volt, Ha valami bántotta nem nagyon szolt. Már az égből figyeli lépteinket, És hogy az élet szép arra sugall minket. Tovább kell, menjünk s éljük életünk... De vele elveszett valami, örökre belőlünk. Jutalma legyen örök boldogság a mennyekben. Maradjon meg emléke mindannyiunk szívében. Ő nem más, mint az én nagymamám , Aki már rég az égből mosolyog le rám... 🤍
🤍🤍🤍 🤍 Én nem halltam meg. Az, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán megyek. 🤍🤍🤍🤍 🤍
