" Csendesen alszik, megpihent végleg angyalok bölcsője ringatja már nem jöhet vissza, hiába hívjuk emléke szívünkben otthont talál! "

  "Elmentél tőlünk egy csendes alkonyon, Köszönni, búcsúzni nem volt alkalom. Az idő nem gyógyítja sebeinket, Mert Te igazán szerettél bennünket. Egy célod volt: a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. "  

Negyvenegy évig a menedékem voltál. Emlékedet idéztem, ha oly nagyon fájt, Megsebzett lelkem gyakorta Hozzád szállt, Amikor úgy éreztem vége, hogy nincs tovább.   Soha nem tudtad meg, miért küldtelek el. Azt hihetted, szeszély, vagy talán bosszúvágy, Most elmondom. Mert harcolnom kellett volna, És azt hittem, hogy úgy sem nyerhetek csatát.   Emlékszel? Volt egy égszínkék selyemsálad. Nekem ugyanolyan, de hulló hófehér. Elcseréltük, aztán bárhová is mentünk, Másikunk illata mindenhová kísért.   És arra emlékszel, mikor felhívtalak? Gondolkodj, hátha majd felrémlik valami. Én voltam, aki hallgatott, majd letette Mert csak a hangodat akarta hallani.   Hívnálak, de már nem lehet, már nincs tovább. Elmentél oda, hol többé semmi sem fáj. Lelkem üres, agyam nem tudja felfogni, Hogy Nélküled is folytatódhat a világ.   Csillagom voltál. Távoli, mégis fényes, Tűnt mosolyod volt a tündérszép mennyország, Még hallom hangod, ahogy mondtad rég: "Édes". Még hallom álmaimban lépteid zaját.   Ám mosolyod eltűnt, az álomnak vége. Hangod is elnémult, már nem mondod "Édes" De az a Csillag, ott messze fenn az égen, Vigyáz majd rám, mert él és örökké fényes.   Nyugodj békében Édes!

Tudod anya... Tudod, anya, gyakran gondolok rád, peregnek a napok, és nekem nem változtál, már nem öregszel, már nem vagy beteg, úgy látlak, ahogy elvesztettelek. Szelíd mosollyal az arcodon, szemedben megnyugvás, elmúlt a fájdalom, kezed kezedbe kulcsolva, s már nem válaszolsz a kérdő szóra. Tudod, anya, annyira jó volt gyereknek lenni, nem is akarnék már többet felnőni, Te sem öregednél meg soha, mindig velem lennél, mint akkor, valaha. Tudod, anya, én is anya vagyok, peregnek nekem is a napok, én még öregszem, és beteg is lehetek, remélem, úgy megyek el, hogy szép emlék leszek. /Pécsi Ágnes/

Drága Eszterke     Nem vársz már minket ragyogó szemmel, nem örülsz már nekünk szerető sziveddel. Egy könnycsepp szemünkben ÉRTED él, egy gyertya az asztalon Érted ég. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet. . . . . . . . . Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, mi szívből szeretünk és nem feledünk TÉGED. . . . .   Irma és Misi

Nyugodj békében Jocó? Angyalok  vigyázzanak rád? Szívünkben  örökké  élni fogsz!! ??

" Ne búsuljatok, Nekem már nem fáj semmi, Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni. Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, Szivetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni! ! ! "

 

"Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, Egy gyertya az asztalon Érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad."

Búcsú Anyámtól   Mint virág elhervadt Megszűnt már létezni A hiánya fájó Már lehet érezni Elment az Angyal El, a magas égbe Elhívta az Isten Hogy álljon elébe   Hogy elmondja létét A leélt életét A családért küzdést A teremtett békét Elszámol a jóval Mit adott a Földnek Terheit könnyíti Atyánk a megtértnek   Könnyítsd Atyánk neki Mert értünk létezett Értünk nyújtott sokszor Dolgos két kezet Értünk érte az éj Érettünk dolgozott Értünk hozott égről Megannyi csillagot   Most már Ő is csillag S világít nekünk Földön maradóknak Így fogja kezünk Álmod nyugodt legyen Már, az Úr kebelén Anyám, Te jó asszony Te angyali teremtmény