Varga Zoltán a Ferencváros, és a magyar válogatott korábbi világklasszis játékosa 1944. december 31-én született Válon, de csak 1945. január 1- jén anyakönyvezték. A Ferencvárosban vált országszerte ismert, és elismert játékossá. A zöld- fehérekkel négyszer nyert magyar bajnoki címet, egyszer pedig az UEFA- kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját is elhódította. Varga a magyar válogatottban 12 alkalommal lépett pályára, ezeken a fellépéseken 2 gólt szerzett. A nemzeti tizeneggyel 1964- ben olimpiai aranyérmet és Európa- bajnoki bronzérmet nyert. Varga az 1968- as mexikói olimpián disszidált, ezt követően külföldi csapatokban futballozott, játszott többek között a Hertha BSC- ben, az Ajaxban és a Borussia Dortmundban is. Bár rossz volt a látása, a pályán szemüveg nélkül is hajszálpontos passzokat adott harminc méterről is a legendás focista. Hazatérése után több NB- I- es csapatban is edzősködött.

Megemlékezésül a családban elhunyt Szeretteinkért                       "Szemünkben tükrözik tekintetük még, S a boldog órák drága, tiszta üdvét  Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt  És élnek ők tovább, szűz gondolatként. " - Juhász Gyula: Consolatio                                                                                     Értük világítson Nincs annál nagyobb fájdalom, ha elveszítünk valakit. Nincs annál nagyobb fájdalom, és itt a könny már nem segít. Ha elhagyott kit úgy szeretsz, van rá remény hogy visszatér, de ki örökre távozott, vissza nem jön, vissza nem tér. Nem nevet rád, nem mosolyog, nem őrzi féltve léptedet. Nem szól már rád, nem is zokog, nem félti már az életed. Hiába hívod, nem felel, örökre elment, hangja nincs, hiába minden fájdalom, nincs már remény, elment a kincs! Megtennél mindent, csak hogy Õ újból itt legyen teveled, nevessen rád és szidjon is, ha éppen azt úgy érdemled. Nem lenne több csak ez az egy,.. egyetlen kérésem csupán, bárcsak még nevetne, mosolyogna az én drága Anyám,Apám.    „Az élet vereséget szenved a haláltól, de az emlékezés megnyeri csatáját  a semmi  ellen." T zvetan Todorov     , . . . . . soha nem felejtünk el Benneteket!                   Szeretettel emlékezünk               . . . . . "Van az emlék . Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? "    (Csitáry- Hock Tamás)     Ha nincsenek is, vannak még csodák.   Nem téve semmit, nem akarva semmit,  hatnak tovább.  Futók között titokzatos megállók.  A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók.  Képek,  már megmeredtek és örökre szépek. / Kosztolányi Dezső/                   Emlékük, mint a lámpafény az estben,   Kitündököl és ragyog egyre szebben  És melegít, mint kandalló a télben,   Derűs szelíden és örök fehéren.   /Juhász Gyula/           ÖRÖKKÉ VILÁGÍTSON                                REQUIEM: http://youtu. be/h3mGq- nnL98 Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (. . . ) . Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük. Paulo Coelho    

100 éves korában itt hagyott bennünket egy nagyszerű ember, mindenki Misa bácsija. Nyugodjék békében, a szerettei sosem felejtik el. Akik ismerték és szerették, gyújtsanak egy szál gyertyát az emlékére.

Leállt a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel holt, Örökké élni fogsz mint a csillagok.

Vidám, jószívű,segítőkész a családjának élt.

 

 

 

" Tiéd a nyugalom, miénk a fájdalom! " In Memoriam Szeleczki Norbert Részletek   Kategória:  Ember Publikálási dátum:  2014. február 10. (hétfő) 11:27 Írta:  Andó László A lobogó gyertya fénye villódzó árnyakat vetít a falra. Nézem a lángot, ezt a tétova táncot. Látom benne arcod, látom benne, - igen, határozottan látom - első bizonytalan lépéseid, ahogy a ritmikával és a néptánccal birkózol és hallom is, amint így fogadkozol: „… figyeljen csak ide! Én ezt év végére megtanulom, és különbül járom majd, mint itt bárki! ” Megmosolyogtunk akkor. És Te álltad a szavad, mint mindig, ha rajtad állt! Megtanultál mindent, mesteri módon, amit megköveteltünk Tőled, olyannyira, hogy már Európa Bajnokságra készültél velünk.   Nézem a lángot, amint kalotaszegi legényest, somogyi kanásztáncot, vagy székely verbunkot jár és látom benne alakod, ahogy Németországban, Erdélyben, vagy valamelyik városi rendezvényen, virtuóz módon ropja a táncot.   Nézem a lángot, azt a hánykódást, amit rövid életed útján elszenvedtél, de látom benne a tüzet is, amilyen hevesen küzdöttél a mindennapokért. A segítő kezeket elhárítottad, büszke és erős jellemed nehezen fogadta el a segítséget. Tanulás mellett dolgoztál. Erdőt irtottál, fát vágtál, kertet műveltél, vagy kőműves mellett dolgoztál, hiszen valamiből élnetek kellett. Közben csak emésztett a bú! Most is hallom panaszos szavaidat, ahogy azon keseregsz, hogy úgy érzed, azok taszítottak el maguktól, akiket Te elhagyatottan, a létbizonytalanság hónapjaiban is nagyon- nagyon szerettél! Pedig Őket is az élet sodorta távol Tőled, a munkahely, a kényszer. Súlyos kereszted terhe alatt meg- megroggyant a lábad, de mindig felálltál! Sajnos 2014. február 6- án éjjel végleg elhagyott az erőd! Utolsó, viharos óráidban is magányra kárhoztatva viaskodtál magaddal, a világgal, mígnem úgy döntöttél, hogy eldobod magadtól az életet.   Ellobbant a láng!   Veled bennünk is meghalt valami! Tanáraid, mestereid, osztálytársaid, barátaid és színész- táncos társaid könnyezve búcsúznak Tőled! Nyugodj békében Fiam! Emlékedet őrizzük, míg élünk!

 , , Örökké bennünk élsz, míg a szívünk meg nem szűnik dobogni "    Mások hibájából, kellett itt hagynod bennünket! ! ! !   , , Az idő múlik a sebek nem gyógyulnak a szív nem felejt a harag nő, mert nincs igazság! ! ! "

" Álmodd az angyalok álmát Táncold az angyalok táncát Ne fájjon már semmi Neked Ott fenn a csillogó égben Elsuttogom imám itt lenn Az Istent én csak erre kérem. " Emléked mindíg nálunk marad ! Pihenj csendesen . . . " Az nem hal meg kit eltemetnek. Csak az hal meg kit elfelednek ! "

 

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték, és szerették, hogy a legrendesebb férjet, legjobb apát a nagy élni akarása és küzdése ellenére elvesztettük. Hogy vele milyen könnyen és boldogan lehetett élni, akik ismerik tudják. Hogy Nélküle hogy lehet tovább élni, még elképzelni sem tudjuk. Hittük hogy a nagy élni akarásával le tudja küzdeni a betegséget, de sajnos ez nem sikerült. Köszönjük minden rokonnak, kollégának, barátnak és ismerősnek a sok szeretetet és támogatást, ez nagyon sok erőt adott a küzdelemhez, harcolt is amíg az ereje bírta, de a szervezete már nem bírta tovább és sajnos a rák győzött.