Elmentel, de en azota is szuntelenul varlak almaiban. Orulok, amikor megjelensz, mosolyog az arcod, fulembe csendul a hangod.
Boldog vagy.

Annyira hihetetlen ami tortent, olyan gyorsan elment. A szomszedok is csak fejcsovalva sohajtoznak, naponta tobbszor felneznek az ablakra ahonnan integetni szoktak egymasnak, amikor elmentek a haz elott. Ok is varjak, hatha felbukkan mosolygo arca es az integeto karja. Csak 75 eves volt, meg elhetett volna, ha a szive engedi.

Eletvidam, energikus, tevekeny asszony volt, aki akkor erezte jol magat, ha vegezhette a munkajat, sikeresen megoldotta feladatait, oromot szerzett szeretteinek a sok finomsaggal amik kikerultek a kezei alol.
Turelmetlenul varta gyerekei, unokai latogatasat amire mindig napokig keszult.

Orommel szemlelte az udvaron szaladgalo kiscsirkeket, a zoldulo vetemenyeskertet, a pirosodo paradicsomokat, a sargulo kukoricat. Gyonyorkodott a kerti viragokban, a pinceben feszkelo es a ruhaszarito droton tollaszkodo-trillazo fecskekben. Beszelt a labahoz dorgolozo macskahoz es a teraszon ugralo tucskokhoz. Szerette az ebredo termeszetet, a tavasz csodajat, a fold illatat es eletben tarto ajandekait.

Szerette a szomszedait, joszivu volt, senkinek nem mondott nemet aki segitseget kert tole. Tisztelettel beszelt a falu legutolso emberevel is, es bennunket is arra tanitott mindig, hogy a tisztelet minden embernek kijar, akar pap, akar utcasepro az illeto. Ne beszeljunk senkivel csunyan, ne szidjuk, ne ocsaroljuk embertarsainkat, mert ez barkinek rosszul esik.

Most is mindenki tisztelettel, szeretettel beszel rola es visszaemlekezeseik igazoljak, hogy a kis kozosseg megbecsult tagja volt.

"Nincs már hová hazamenni, kisfalumban nem vár senki énrám.
Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.
Mindhiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem,
Mert aki a sok jót adta, kint nyugszik a temetőben régen."

Hosszabb megemlekezes az alabbi linken:

http://shanghaibanelni.blog.hu/2016/10/11/bucsu_edesanyamtol