. Ne emlékezz rám búsan rokon, barát, add meg a könnyet, de élj és szeress tovább. Addig vagyok, míg élek szívetekben. Ember voltam mindig, ezért szeressetek.  

 Búcsú a testvéremtől

Átmentél a hídon,
ahonnan vissza sose térsz,
látom szép barna szemed
utolsó estén, ahogy visszanéz.
Azt mondtad: Ég veled!
Holnap még itt leszek. . .
Tudtad- e utolsó éjjeled?
És nem lett holnap már. . . .

Átmentél a hídon
a túlsó part titok. . .
hiába nyíltak szívedben
fehér liliomok. . . ,
mert összetört az élet
az elszáguldó évek!
Már köd a közös gyermekkor. .
A küzdelmes, dolgos férfikor. . .
Egy test egy vér voltunk.

Elfogadhatatlan fájdalom,
te nem vagy már sehol! ! !
Mintha zenélnél fent az égben,
hisz hallom éneked,
drága jó testvérem,  
még nem tudom kimondani,
hogy ég veled,
pedig már. .
túl vagy mindenen!

 (Bognár Papp Irén)