Az a sír a temetőben, egy szomorú emlék.

Ha tehetném Édesapám, minden nap mennék!

Mit adhatok néked, gyertyát és virágot,  

Te már fennrtől nézed, az egész világot!

 

Messze van a sírod, messze lakom tőle.

Nem tudok én sűrűn menni, ki a temetőbe.

Beton fedi sírodat, nem nő rajta virág,

Te nélküled Édesapám, nehéz ez a világ!

 

Emléked az itt van velem, itt a szíved nálam

Szereteted sugallata betölti a házam!

Gondolatban Édesapám, mindig veled vagyok,

Tudom, hogy a lelked itt van, csak a tested halott!

 

 

Angyal
Arra gondoltam, elutaznék az égbe,
Oda, abba a távoli messzeségbe.
A mennyország kapuján bekopognék halkan,
Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam.

Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal.
Vállain szárnyak, glória a fején,
Angyal ő valóban, Isten mezején.

Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél?
Hisz még élsz, itt mit keresnél?
Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem,
Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem.

Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném,
Könnyes szemmel magamhoz ölelném.
Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát,
Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát.

De az Angyal így szól: Menj gyermek haza,
Kit szerettél, már itt az otthona.
Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed,
S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed.

Azóta én csukott szemmel járok,
Mindennél szebb az, amit így látok.
Mert már Ő is egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!  
Hajdu Sára